Metán bugyogások: Ketyegő időzített bomba

John Atcheson írása

Az Északi-sarki Tanács friss jelentése sötét képet fest a globális felmelegedés hatásairól a messzi Északon: globális árvizek, a jegesmedvék és más tengeri emlősfajok kipusztulása, összeomlott halászatok. De nem vett figyelembe egy ketyegő időzített bombát, ami a sarki tundrában van eltemetve.

A hideg északi mocsarakban és a tengerek mélyén hatalmas mennyiségű, természetes előfordulású üvegházgáz van jégszerű struktúrákba bezárva. Ez a jég, amit klatrátnak hívnak, 3000-szer annyi metánt tartalmaz, mint amennyi a légkörben van. A metán több mint 20-szor olyan erős üvegházgáz, mint a szén-dioxid.

És most jön az ijesztő rész. Csupán néhány fokos hőmérséklet emelkedés ezeknek a gázoknak az elpárolgását okozhatja, és „felbugyogását” a légkörbe, ami még több metánt szabadíthat majd fel, tovább melegítve a Földet és a tengereket, és így tovább. 400 gigatonna metán van bezárva a fagyott sarki tundrába – elegendő e láncreakció elindításához –, és az Északi-sarki Tanács előrejelzése szerinti felmelegedés elegendő a klatrátok felolvadásához, és eme üvegházhatást keltő gázok légkörbe jutásához.

Amint beindult, ez a ciklus egy olyan elszabadult, az egész világra kiterjedő felmelegedést eredményezhet, amilyenről még a legpesszimistább végítélet jósok sem beszélnek.

Ez egy hisztérikus környezetbarátok által kiagyalt apokaliptikus fantázia? Sajnos nem az. Erős geológiai bizonyítékok utalnak arra, hogy korábban legalább kétszer történt valami hasonló.

A legutóbbi ilyen katasztrófa nagyjából 55 millió éve történt, amit a geológusok Paleocén-Eocén Hőmérsékleti Maximumnak (PETM) neveznek, amikor a metán bugyogások gyors melegedést és hatalmas kihalást okoztak, több mint 100 000 évre megzavarva a klímát.

Az ilyen katasztrófák nagyatyja 251 millió évvel ezelőtt történt, a Perm korszak végén, amikor metán bugyogások sorozata majdnem minden életet kipusztított a Földön.

A régészeti leletekben a jelenlévő tengeri fajok több mint 94%-a hirtelen eltűnt, amint az oxigénszint lezuhant, és az élet a kipusztulás szélén vergődött. A következő 500,000 év alatt néhány faj küzdött, hogy megvesse lábát a barátságtalan környezetben. 20-30 millió évbe telt még a kezdetleges korallzátonyoknak is, hogy rendbe szedjék magukat, és az erdőknek, hogy újra nőjenek. Néhány területen több mint 100 millió évbe telt, hogy az ökoszisztémák elérjék korábbi egészséges változatosságukat.

Michael J. Benton geológus friss könyvében e korszakos tragédia tudományos bizonyítékait mutatja be: When Life Nearly Died: The Greatest Mass Extinction of All Time (Amikor az élet majdnem kihalt: Minden idők legnagyobb tömeges kipusztulása). Mint a PETM esetében is, üvegházhatású gázok, főleg a fokozott vulkáni tevékenységekből eredő szén-dioxid, eléggé felmelegítették a tengereket és a földet ahhoz, hogy hatalmas mennyiségű metán szabaduljon ki ezekből az érzékeny klatrátokból, egy elszabaduló üvegházhatást indítva be.

Az oka mindennek a pusztulásnak?

Mindkét esetben nagyjából 6 ^oC-os hőmérséklet emelkedés, nagyjából a felső tartománya annak az átlagos globális növekedésnek, amit a mai modellek a fosszilis üzemanyagok égetésével 2100-ra várhatóan jósolnak. De ezek a modellek olyanok lehetnek, mint a kutyát csóváló farok, mert nem veszik számításba a melegedő gáz-hidrátok bugyogásának hatását. Ami még rosszabb, az Északi-sarki Tanács azt találta, hogy az emberi üvegházgáz kibocsátásból származó legnagyobb hőmérséklet emelkedések a sarki területeken lesznek – olyan területen, ahol bőven vannak ilyen instabil klatrátok.

Ha beindítjuk ezt az elszabaduló metán felszabadulást, nincs visszafordulás. Nincs második lehetőség. Ha egyszer elkezdődik, valószínű teljesen végbemegy.

Úgy tűnik, az ember képes hasonló mennyiségben kibocsátani szén-dioxidot, mint az a vulkáni tevékenység, ami ezeket a láncreakciókat beindította. Az USA Földtani Intézete szerint a fosszilis üzemanyagok égetése több mint 150-szer annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a vulkánok – ami egyenlő további közel 17000, Hawaii Kilauea méretű vulkánjával.

És ez az az időzített bomba, amit az Északi-sarki Tanács nem vett figyelembe.

Milyen valószínű, hogy az ember a fosszilis üzemanyagok égetésével metán bugyogásokat fog előidézni? Senki sem tudja. De ezen a ponton ez valahol a lehetséges és valószínű között van, és egyre valószínűbbé válik minden egyes olyan évvel, amikor elmulasztjuk a cselekvést.

Szóval felejtsd el a tengerek emelkedő szintjét, az olvadó jégsapkákat, az erősebb viharokat, a több árvizet, az élőhelyek rombolását és a jegesmedve kipusztulását. Felejtsd el a figyelmeztetéseket, hogy a globális felmelegedés a világ néhány fő mezőgazdasági területét sivataggá változtathatja, és megnövelheti a trópusi betegségek elterjedését, habár ezek olyan dolgok, amik szinte biztos be fognak következni.

Ehelyett egyszerűen vegyük elő a Bush-kormány megelőző politikáját. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az elhibázott energiapolitika első jele az élet tömeges kipusztulása legyen a Földön. Most kell cselekednünk.

John Atcheson geológus, a szövetségi kormány különböző hivatalaiban különféle politikai pozíciókat töltött be

Copyright 2004 Baltimore Sun